Kultúra

Az egyik igazgatójelölt szerint a Vígszínház elsősorban nem művészeti vezetést igényel

A Vígszínház igazgatói pályázatával mi is többször foglalkoztunk: jelenleg az a helyzet, hogy a komoly kritikák ellenére továbbra is Eszenyi Enikőt tartja a bizottság a legalkalmasabbnak. Most a Bors szólaltatta meg Csányi Jánost, az egyik pályázót, aki elsőként ment be az egyórás meghallgatásra, őt követte Eszenyi, majd Rudolf Péter kapott lehetőséget.

Jól ismerem őket személyesen is, többük szakmai konkurenciát je­lent. Ezzel együtt elfogadom a döntésüket. Bent is azt mondtam, hogy a Vígszínház elsősorban nem művészeti vezetést igényel, hanem menedzs­mentet

– nyilatkozta a lapnak Csányi, és hozzátette, hogy furcsa volt a kollégái előtt beszámolni a lehetséges programjáról.

Csányi János azt is elmondta, hogy a pályázatában kerülte a személyeskedést, de eljutottak hozzá az információk, miszerint rengeteg súlyos probléma van a színházban.

Egy ekkora intézmény vezetése nem verseny. Halálosan kell szeretned, hinni abban, amit csinálsz, azokkal az emberekkel, akikkel végigdolgoztál tíz évet. Itt nincs verseny. Nagyon nagy a felelősség

– ezt még Eszenyi Enikő mondta a 24.hu-nak adott interjújában, majd egy hosszú cikkben foglalkoztunk, hogy egykori dolgozók szerint Eszenyi milyen módszerekkel és verbális erőszakkal nehezítette meg a munkát az intézményben. „A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki”– mesélte Fenyvesi Lili, aki rendezőasszisztensként dolgozott Eszenyinek.

Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Nem sokkal később többek között Stohl András, Mészáros Máté, Hevér Gábor és Kovács Patrícia írt alá egy nyílt levelet, ami alátámasztja a fentieket.

Személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.

A közgyűlés március végén hoz végleges döntést a pozícióval kapcsolatban.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik