Kultúra

Sodró Eliza bocsánatkérést vár Apáti Bencétől

A Radnóti színésznője nyílt levélben kéri Apáti Bencét, hogy ne állítson róla valótlanságokat.

Sodró Eliza, a Radnóti Színház színésznője nyílt levelet írt Apáti Bencének, miután az már második alkalommal emlegeti őt cikkeiben. A színésznő alighanem azzal vonta magára Apáti figyelmét, hogy a színháztörvény és a Katona vegzálása kapcsán szervezett tüntetésen ő is felszólalt – ennek kapcsán interjúztunk is vele, aminek alighanem része volt abban, hogy Apáti figyelme a színésznőre irányuljon. Sodró, aki ettől eltekintve korántsem az a tipikus közéletileg aktív színész, mint néhány kollégája, megelégelte a kéretlen figyelmet, és azt kéri, Apáti a továbbiakban ne írogasson róla, az okozott kellemetlenségekért pedig kérjen bocsánatot. Emellett észrevételei is vannak.

Sodró Eliza: Mindenki azzal szeret dolgozni, akivel tud, nem pedig azzal, akivel dug
A Radnóti Miklós Színház színésznője a harminc alattiak üzenetét tolmácsolta a kulturális törvény elleni múlt heti tüntetésen. Azt mondja, hogy az ő generációja lehet, amelyik betemeti az árkokat. Meg azt is, hogy aki látszódik, arra mindenképpen hárul olyan felelősség, hogy törődnie kell másokkal. Interjú.

Az első cikkét olvasva még csak egy „butácska színésznőcskének” tarthat engem a laikus olvasó, a másodikban viszont már egy „jobbosokkal érzéketlen véresszájú libsivé” fejlődik az avatárom. Gondoltam nem várom meg míg a cuki Charmanderből Charizarddá növöm ki magam az írásaiban. Így eldöntöttem, hogy megpróbálom megvédeni magam. Sajnálom, ha egy félresikerült mondattal azt a látszatot keltettem magamról, hogy csak a „haladó sajtót olvasom”. Az igazság az, hogy egyáltalán nem olvasok semmilyen sajtót. Nincs olyan pillanat az életemben, amikor megnyitok egy általam kedvelt hírportált, hogy elolvassam, mik a hírek.

– írja. Mint kiemeli, szinte csak az ismerősei által megosztott tartalmak közül olvas, és nem az alapján, hogy hol jelent meg egy tartalom, még ha vannak is szerzők és oldalak, amelyek azzal, hogy konkrét valótlanságokat írtak, eleve kételkedést szítanak benne. Szerinte Apáti egy kiragadott mondata alapján egy nagy balliberális massza részeként kezeli, ebből pedig nem kér, mert munkájával épp ezek ellen küzd.

Azt tapasztalom, hogy a sajtó, műfaját tekintve gyakran dehumanizál: ha azt  mondom Mészáros Lőrinc, sokaknak az jut eszébe hogy „ostoba gázszerelő stróman”, ha azt Soros György, akkor az, hogy „gonosz tolvaj pénzember”, ha azt Schobert Norbi, akkor az, hogy „dagizó fitnesszfőfasz”, mert a sajtóban olvasott cikkek alapján senki sem gondol bele abba, hogy ők is emberek, akiknek vannak érzéseik, akik ugyanúgy félnek, ugyanúgy szeretnek, mint én, vagy ön, vagy bárki más. A színház, a színész viszont „rehumanizál”. Papírra vetett üres alakok szavait, tartalommal tölti fel, átélhetővé, megérthetővé tesz kitalált alakokat. Ennek fontosságában rendíthetetlenül hiszek, ezért a csodáért lettem színész.

Sodró szerint Apáti olyan dolgokat állít róla, amik nem igazak, és azt kéri, javítsa ezen állításait, vagy legalább kérjen bocsánatot. Hogy pontosan mely állításairól van szó, a teljes posztjából kiderül.

Nyílt levél Apáti Bencének, Sodró ElizátólKedves Bence!Azért írok önnek, mert már másodszor jelez nekem a google,…

Közzétette: Eliza Sodró – 2020. március 2., hétfő

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik