Kultúra

Családon belüli erőszakkal gyanúsítják Steven Spielberg lányát

Mikaela Spielberget, Steven Spielberg huszonhárom éves lányát letartóztatták családon belüli erőszak gyanújával – írja az Independent. A nő, aki épp nemrég jelentette be, hogy pornós karrierbe kezd, Nashvillle-ben vitte be a rendőrség. Ezer dolláros óvadék fejében távozhat, meghallgatása március 9-én lesz. Hogy pontosan mi történt, arról egyelőre nem közöltek részleteket, de a nő vőlegénye, a negyvenhét éves dartsjátékos, Chuck Pankow úgy nyilatkozott, félreértés történt és nem sérült meg senki.

Mikaela Spielberg múlt héten, a Sunnak adott interjújában arról beszélt, hogy a múltban több alkalommal is zaklatták.

A bántalmazás, amin keresztül mentem, nem volt nagyon intenzív, de így is hosszan tartó hatása volt, mert elkezdtem miatta megkérdőjelezni, mi az én testem, és mit jelent az, hogy a testemben biztonságosan létezek, vagy mit jelent érző emberi lénynek lenni, akivel nem élnek vissza.

Mikaela elmondta azt is, hogy ezek az esetek nem családtagok révén történtek vele. A nő meleg szívvel beszélt Spielbergről és feleségéről, Kate Capshaw-ról, akik 1996-ban fogadták örökbe. Az interjúban elmondta azt is, hogy azért akar felnőttfilmesként vagy erotikus táncosnőként dolgozni, mert elege van abból, hogy ő nem kereshet pénzt a testével, és hogy azt hallja mindenhol, hogy gyűlölnie kell a testét.

Kiemelt képünkön Mikaela Spielberg és édesanyja, Kate Capshaw. Fotó: Donato Sardella/Getty Images for EIF

Ajánlott videó

Olvasói sztorik