Kultúra

Csoda, hogy nem jött hamarabb: elkészült Baby Yoda LEGO-verziója

Sejthető volt, hogy a The Mandaloriant, és azon belül a zöld, elviselhetetlenül cuki Yodabébit övez nemzetközi hype hamar eléri ezt az állapotot, sőt, igazából azt hittük, ez hamarabb bekövetkezik: elkészült a Baby Yoda LEGO-készlet. A hírt maga a cég jelentette be a Twitteren, ami értelemszerűen elég komoly örömmámort okozott a LEGO-fanok, no meg a nem annyira LEGO, annál inkább Baby Yoda-fanok körében.

A Mandalori és A Gyermek klasszikus, összerakható BrickHeadz figurái, illetve a sorozatból ismerős fegyverek és egyéb eszközök már előrendelhetők egy 295 darabos szettben, 17,99 fontos (19,99 dolláros) áron, de a szállítás jó eséllyel csak nyár vége felé fog megtörténni: jelen állás szerint augusztus 1-jét ígérik. Akiknek a legósított, kockafejű Baby Yoda nem lenne elég, az is jó hírt kapott: klasszikus minifigura is érkezik egy másik, jóval nagyobb, 1023 darabos Mandalorian-szettben, már lényegesen drágábban, 119,99 fontért, ebben azonban már jóval több szereplő és eszköz helyet kapott. Ez a készlet szintén előrendelhető, és szeptemberrel elvileg meg is kezdik a szállítást.

Fotó: LEGO

Kiemelt kép: Disney+

Ajánlott videó

Olvasói sztorik