Kultúra

Londoni múzeumtól követeli vissza egy műalkotását India

Egy műalkotása visszatküldésére kéri az indiai kormány az oxfordi Ashmolean Múzeumot. Az egyik bálványt mintázó, a 15. századból származó bronzszobrot az 1960-as években lopták el egy indiai tepmplomból. Az indiai kormány múlt pénteken nyújtotta be kérelmét, miután az Ashmolean Múzeum, mely a londoni Sotheby’s 1967-es aukcióján vásárolta a műtárgyat, tavaly decemberben tájékoztatta a főbizottságot azokról az új kutatásokról, melyek megkérdőjelezték a szobor eredetét.

A kutatások során egy 1957-es fénykép került elő, mely feltehetőleg ugyanazt a bálványt ábrázolja, mint amit a dél-indiai Kumbakonam közelében található Sri Sundararaja Perumal Templomból loptak el és cseréltek ki egy hamisítványra a hatvanas évek elején.

Az Ashmolean Múzeum további átvilágítást végez a majdnem egy méter magas szobor edetét illetően, egyik múzeumi tisztviselőjük pedig hamarosan Indiába látogat ez ügyben. A múzeum szóvivője szerint az intézmény nem a szobor történetéről semmit, a Sotheby katalógusa szerint az alkotás dr. JR Belmont (1886-1981) gyűjteményéből került értékesítésre.

(Guardian)

Kiemelt kép:Tang Jo-hung/Ashmolean Museum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.