Kultúra

Agyvérzést kapott a Pokolgép frontembere

Az eset tavaly történt, még mindig kórházban van, de folyamatosan énekel.

December eleje óta nem koncertezik a Pokolgép, aminek az az oka, hogy a zenekar énekese, a Madách Színházban is rendszeresen fellépő Tóth Attila sztrókot kapott – írta meg a Blikk. Tóth egy november végi győri fellépés után lett rosszul.

Nem vettem komolyan a tüneteket, hiszen a magas vérnyomáson kívül nem volt előjele a dolognak. Azt gondoltam, másnap reggelre kialszom ezt az egészet. Ám hiába akartam megmozdulni, sem a kezem, sem a lábam nem engedelmeskedett.

nyilatkozta a lapnak az énekes, aki ezután került kórházba, és megdöbbentette a diagnózis. Azt is mondták neki, hogy tulajdonképpen szerencsés volt, mert ha egy nappal később jön, teljesen rámehetett volna.

Ez nem volt fair a sorstól… A zenekarban én voltam az erő és a fittség szobra, az egyik legfiatalabbként rendszeresen edzettem, odafigyeltem az étkezésre, ha egyáltalán fogyasztottam alkoholt, azt is csak mértékkel tettem, mégis megtalált a baj

– mondta, azonban nem adja fel. A kórházban is folyamatosan énekel a gyógytornázás mellett, és reméli, hogy a Pokolgép májusi koncertjén már ő is színpadra állhat. Arra azonban még csak titokban mer gondolni, hogy a színházi szerepeit mikor veheti fel újra.

Kiemelt kép: Pokolgép zenekar Facebook oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik