Kultúra

Pár nappal a díjátadó előtt mondott le a francia Oscart odaítélő filmakadémia vezetősége

Csütörtök este egyhangúlag lemondott a „francia Oscar”-ként aposztrofált César-díjak jelöléséért felelős francia filmakadémia vezetősége. Mindezt úgy, hogy alig két hét van az idei díjátadóig, melyet február 28-án tartanak. Ugyanakkor a döntés nem várhatott tovább, mivel akkora a káosz a díj körül, hogy muszáj volt meghozniuk ezt a döntést, mert ennek révén, mint mondják, lehetővé válik némi vérfrissítés.

Azok iránti tiszteletből, akik 2019-ben filmeket alkottak, és hogy visszatérjen a nyugalom és a mozi ünnepe tényleg ünnep legyen, a francia filmakadémia igazgatótanácsa egyhangúlag úgy döntött, hogy lemond. Ezzel a kollektív lemondással lehetővé válik a vezetőség teljes megújítása

– írta közleményében Alain Terzian elnök, aki 2003 óta vezeti a testületet. A tervek szerint a gála utáni közgyűlésen választják majd meg az új vezetőséget, illetve a tervek szerint az alapító okirat is megújul majd, a szervezet modernizációjának részeként.

A mostani döntést megelőzően a keddi Le Monde címlapján több mint négyszáz filmes követelte a francia filmakadémia megreformálását. Az indokok között szerepeltek működési zavarok, a számlázás átláthatatlan volta, az, hogy a protekcióknak köszönhetően a státuszokat időtlen idők óta ugyanazok a bebetonozott nevek töltötték be, valamint hogy az akadémia tagjainak nincs érdemi beleszólásuk abba, ahogy a vezetőség a díj jelöltjeit és díjazottjait kiválasztja.

A francia filmakadémia 1975 óta működik, mintegy 4700 taggal, ám kilétük nem nyilvános. Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen, öt éven belül három nagyjátékfilmben kell dolgoznia az aspiránsnak, illetve szereznie két tagot, aki pártfogóként támogatja bekerülését a szervezetbe.

A filmakadémiát negyvenhét tagú elnökség vezeti, köztük Roman Polanski, akinek személye is okozója a mostani válságnak. A rendezőt, mint ismeretes, az Egyesült Államokban évtizedek óta vádolják nemi erőszakkal, ám mivel a rendezőt nem adják ki, így továbbra is dolgozik, legfrissebb filmje, a J’accuse (kb. Vádolom) tizenkét kategóriában jelölt az idei César-díjra, ami komoly botrányt okozott a francia kulturális életben, olyannyira, hogy a César-gála estéjére helyi feminista szervezetek tiltakozó akciót szerveztek.

Kiemelt képünkön Roman Polanski 2015-ben Krakkóban, miután a lengyel állam elutasította az Amerikai Egyesült Államok kiadatási kérelmét. Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik