Kultúra

25 évesen meghalt a Nanny McPhee színésze

A filmezés mellett klímaaktivista is volt, nem betegség okozta a halálát.

Raphael Coleman halálhírét édesanyja, Liz Jensen erősítette meg a Twitteren. Coleman gyerekszínészként szerepelt a Nanny McPhee – A varázsdada című 2005-ös filmben, amelynek főszerepét az Oscar-díjas Emma Thompson alakította és a film forgatókönyvét is ő jegyezte – írja az MTI. Jensen úgy fogalmazott, hogy fia „azzal foglalkozott, amit szeretett, és a halál is eközben érte”. Mostohaapja, Carsten Jensen a Facebookon arról írt, hogy fia nem szenvedett semmilyen betegségben, halála váratlanul következett be.

Nevelőapja felidézte, hogy fia tudósnak készült, mert már gyerekkorában is a bolygót akarta megvédeni. Felnőttként az Extintion Rebellion nevű, klímaváltozás ellen küzdő csoporthoz csatlakozott. „Iggy Fox néven koordinálta a csoport közösségimédiás megjelenéseit és demonstrációit” – fűzte hozzá.

Számos híresség, köztük a színésznő Eliza Bennett is a közösségi médián búcsúzott pályatársától. Mint írta, közös filmjük, a Nanny McPhee után Raphael a természetvédelemnek és a klímaváltozás elleni küzdelemnek szentelte életét.

Raphael Coleman saját honlapján „huszonéves végzős biológusként” mutatkozott be, aki „szerény körülmények között utazgat a világban és a természettel foglalkozik”.

Coleman több díjat is elnyert: egy kisjátékfilmben nyújtott játékáért a Brit Független Filmfesztiválon díjazták, 2010-ben pedig a Brüsszeli Rövidfilmfesztiválon is díjat kapott az Edward’s Turmoil című produkcióért.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik