Kultúra

Meghalt a Pat Metheny Group zongoristája

Lyle Mays 11-szeres Grammy-győztes volt a zenekarral.

Lyle Mays régóta betegséggel küzdött, a 66 éves jazz zenészt Los Angelesben érte a halál.

Lyle volt az egyik legkiválóbb zenész, akivel életemben találkoztam. A közösen végigzenélt 30 év minden pillanata különleges volt számomra, amit megosztottunk. Az első együtt lejátszott hang közösséget teremtett közöttünk

– írja a Pat Metheny Group honlapján a zenekar névadója és vezetője, akinek rettenetesen fog hiányozni zenésztársa.

Lyle Mays zenész családba született – édesanyja zongorista volt, édesapja gitáros –, így bőven volt lehetősége zongorán gyakorolni. A Wikipedia szerint kilencévesen, családtagjai esküvőjén, tizennégy évesen pedig már templomban orgonázott. Tinédzser korában nyári dzsessztáborokon vett részt, és olyan tehetségektől tanult, mint Rich Matteson vagy Marian McPartland. A 70-es években csatalkozott a Pat Metheny Grouphoz, amellyel együtt 11 Grammy-díjat gyűjtött be. Emellett olyan pop és rock-zenészek albumain is közreműködött, mint Joni Mitchell, Rickie Lee Jones vagy az Earth, Wind & Fire zenekar.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik