Kultúra

Kevesebben nézték idén A Dal első adását

Idén nem indítunk versenyzőt az Eurovízión, de ettől függetlenül A Dal ugyanúgy fut a közmédián: március 7-ig mennek le az elődöntők és a döntők, hogy kiderüljön, ki tetszett a legjobban Nagy Ferónak, Pély Barnának, Vincze Lillának, Apáti Bencének és a közönségnek.

Az első adásban Varga Szabolcs, Horus X Marcus ft. FEKETE BORI, a HolyChicks, Nagy Bogi, Pál Dénes és a Fatal Error jutott tovább. 

Euróvízió nélkül, de indul A Dal
Az első válogatóban 10 produkciót láthat a közönség.

A Nielsen nézettségi mérései alapján pedig kiderült, hogy körülbelül hetvenezerrel kevesebben nézték az első elődöntőt, mint tavaly. 2020-ban 204975 nézővel és 4,7 százalékos közönségaránnyal nyitott a tehetségkutató, 2019-ben pedig 273779 néző választotta A Dalt a teljes lakosságban, és 5,9 százalékos közönségarányt értek el (ezekben a számokban a Médiaklikk nincs benne).

Még öt adás van előttünk, úgyhogy csak a döntő után kaphatunk teljes képet a nézettségről, de egyelőre kevesebben kapcsoltak a show-ra.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik