Bevallották a tolvajok, hogy ők lopták el több mint húsz éve Klimt festményét

Az egyik legkülönösebb múzeumi rejtély oldódott meg, mikor január közepén előkerült Gustav Klimt 1997-ben eltűnt alkotása, az Egy hölgy arcképe. A Guardian most összefoglalta a különös bűntényt, és megírták, hogy a két feltételezett elkövető bevallotta a lopást.

Klimt portréját 23 évvel ezelőtt emelték ki a helyéről, a piacenzai Ricci-Oddi Modern Művészeti Galériából vitték el, és itt is találták meg. A múzeum udvarán a kertészek bukkantak rá, mikor egy növényzettel sűrűn benőtt fém ajtós üregre lettek figyelmesek. A festmény sértetlenül, egy zsákból került elő.

Megerősítették, hogy Klimt 23 éve ellopott portréja került elő
A képre még decemberben bukkantak kertészek egy piacenzai galéria udvarán.

A rendőrség szerint az elkövetők egy bűnszervezet tagjai, és egy olasz újságírónak is megírták, hogy ők állnak a lopás mögött. A hatvan millió eurót (~ húszmilliárd forint) érő képet pedig visszaadják, a városnak szánták ajándékképpen.

Az elkövetők azt állítják, hogy négy évvel ezelőtt hozták vissza a festményt, de azt nem tudjuk, mi történt a maradék 19 évben. Az szinte biztos – ahogy ők is hangsúlyozzák –, hogy nem volt végig a nő portréja az üregben. Ráadásul korábban is kaptak információkat a festményről, csak nem hittek a tolvajoknak, akik a címet is megadták, ahol tárolták a remekművet. Az Egy hölgy arcképe biztos, hogy eredeti, hiszen

  • Ez az egyetlen olyan ismert Klimt-kép, amin egymásra festett munkák rajzolódnak ki: 1912-től egy elveszettnek hitt, szintén női arcképes festményt használt újra a művész, és ez látszik az előkerült vászonnál is.
  • Az a pecsét is megvan a hátulján, ami akkor került rá, mikor kölcsönadták volna egy másik kiállításra a képet.

Már nem kerülhet börtönbe a két gyanúsított a tettéért, de legalább megvan Klimt műve. Annak idején egyébként valószínűleg egy damillal emelték ki a tetőablakon keresztül.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / POLIZIA DI STATO / ITALIAN STATE POLICE

Ajánlott videó mutasd mind

Ragadozó féreg terjed Európában

Egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.