Kultúra

Először nyílik Banksy-kiállítás Budapesten

Banksy, a titokzatos brit utcaművész csaknem hetven alkotását láthatja a magyar a közönség az Art of Banksy című kiállításon, amely február elsején nyílik Budapesten a Tesla Loftban a Godot Kortárs Művészeti Intézet szervezésében.

Egy hosszabb világkörüli út után a magyar fővárosban is látható lesz a Banksy művészetét bemutató utazó kiállítás, amely átfogó képet nyújt a rejtőzködő street art alkotó világáról – olvasható a Godot Kortárs Művészeti Intézet tájékoztatóban.

Az Art of Banksy kiállítás behozza nekünk a világ különböző pontjain, mállott vakolaton, üres téglafalon vagy egy sivár felüljárón megjelent műveket a kiállítótérbe és újragondolva mutatja be az ismeretlen zseni alkotásait, hogy a művek esszenciális üzenetét festmények, fotók, printek formájában egy izgalmas kiállítási élménybe sűrítve közvetítse

– idézi a tájékoztató Sáfár Zoltánt, a Godot Kortárs Művészeti Intézet alapító-tulajdonosát. Banksy nagyon ért a botránykeltéshez, és partizánakcióitól nem kíméli a művészeti világ legfőbb szentélyeit sem. Volt, hogy múzeumba lopott be kamuműtárgyakat, egy 2018-as aukción pedig azzal kavarta fel az állóvizet, hogy egy rekordáron elkelt festménye az adás-vétel után elkezdte megsemmisíteni magát. A kortárs művészet furfangja révén persze ettől végül csak még értékesebb lett.

Rekordáron kelt el, majd azonnal megsemmisítette magát egy Banksy-kép
Rögtön azután, hogy 1 millió dollárért elárverezték.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik