Kultúra

Nádasdy Ádám szerint még nem tért vissza a Kádár-kor, de afelé haladunk

Az Anglia és Magyarország között ingázó költő-nyelvész-műfordító Nádasdy Ádám a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt Tarlós István polgármesteri munkájáról, és arról is, hogy a Fidesz csak a hatalmat képviseli. Szerinte a kormány abszolút nem jobboldali, mint mondjuk az Osztrák Néppárt, hanem – ahogy fogalmazott – hatalomoldali. „Aki betársul hozzájuk, azt megjutalmazzák, aki meg nem, azt igyekeznek mellőzni. Markáns ideológiát nem látok a kormányoldal esetében” –  mondta.

Nádasdy a színházakat nehéz helyzetére is reagált, és szerinte visszafelé haladunk.

Valahogy nem látom magam előtt, hogy valaki azt mondaná az Örkény Színháznak, hogy holnaptól ezt a darabot ne játssza, és akkor így is lesz. Amilyet láttam Kádár alatt. Hogy az egész afelé mozog-e? Azt gondolom, igen, de ahhoz még sok mindennek történnie kell.

Az interjúban az is szóba került, hogy a nyíltan meleg költő milyen kijelentéseket tett korábban Tarlós Istvánról, Budapest volt főpolgármesteréről. Még a 444 tavaly nyári videójában mondta el, hogy Tarlósnak igenis ki kéne jönnie a Pride-ra. A lap arról kérdezte Nádasdyt, örül-e az önkormányzati választások eredményeinek. Számára Tarlós csalódást okozott.

Komolyan azt gondolta, hogy a Sziget Fesztiválon a melegsátor ártalmas. Becsületes ember végül is, kimondta nyíltan. De ez akkor is jelentős szűklátókörűségre vall. Meg hogy a melegfelvonulás valahol a külvárosban legyen, ezeket nem tudom megbocsátani

– nyilatkozta.

Nádasdy Ádámmal tavaly augusztusban készítettünk interjút, azt is érdemes visszaolvasni.

Nádasdy Ádám: Ne szánalmasan és nevetségesen távozzunk, hanem egy bizonyos méltósággal
Rémes dolgok történnek, de ha leülünk ketten egy asztalnál egy kávéházban, nem érezzük azt, hogy Orbán Viktor is ott ül.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik