Kultúra

Kerekes József: Mindegy, honnan származunk, milyen vallásúak vagyunk, lehet egységben és szeretetben létezni

Kerekes József tíz éven át a karácsonyt ünnepelte, majd később, második feleségével a hanukát, de szerinte ez mindegy, az ünnep lényege ugyanaz.

Ateista családban nőttem fel. Persze minden évben volt karácsonyfánk, meg is ültük az ünnepeket, ám vallásos magasztosság nélkül. Azután megházasodtam, római katolikus lányt vettem feleségül. Bevallom, attól kezdve új és tényleg felemelő volt számomra a december, az advent időszaka és a karácsony. A két nagylányommal ebben a szellemben ünnepeltünk mindig. A második feleségem zsidó, így a két kisebbik gyerekem már a hanukának szokott a részese lenni. Számomra ez is éppen olyan újdonság volt, mint korábban a katolikus karácsony. Mégis azt gondolom, mindegy, milyen vallást követünk, a gyerekek éppúgy vágynak meglepetésekre, boldog pillanatokra. A szeretet a lényeg, akár karácsonyt, akár hanukát ünneplünk

– mondta a színész a Story magazinnak.

Kép: Story

Kiemelt kép: Marjai János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik