Kultúra

Az előzetesen becsült ár húszszorosáért árverezték el John Lennon napszemüvegét

Az előzetesen becsült ár csaknem húszszorosáért, mintegy 140 ezer fontért (55 millió forintért) árverezték el John Lennon egyik híres kerek napszemüvegét a londoni Sotheby’s online árverésén.

Ez a rock and roll történetének egyik leglegendásabb napszemüvege

– mondta Gabriel Heaton, az aukciósház munkatársa.

Előzetesen úgy becsülték, hogy az 1980-ben meggyilkolt Beatles-tag szemüvegét 8000 fontért fogják értékesíteni.

Az ereklye eredeti tulajdonosa, Alan Herring, aki az 1960-as évek végén sofőrként dolgozott a Beatles együttesnek, fél évszázadon át őrizte a szemüveget. Mint elmondta, John Lennon egyszer a kocsiból kiszállva a hátsó ülésen hagyta azt. Mivel a szemüveg meg volt sérülve, Herring megkérdezte a zenészt, megjavíttassa-e neki. Lennon azt válaszolta: ne fáradjon vele, úgyis csak a stílusos kinézet miatt viseli.

Az árverésen eladásra kínáltak a világsikerű Beatleshez kapcsolódó több emléktárgyat is. George Harrison hippinyaklánca például 10 ezer fontért (3,9 millió forintért) kelt el.

Kiemelt kép: John Lennon Falak és hidak címû litográfiája a szegedi Reök-palotában, ahol John Lennon három tucat grafikáját és a zenészhez kapcsolódó relikviákat állították ki 2012-ben. (MTI / reprodukció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik