Kultúra

Schilling Árpád Facebookon kereste Orbán Viktor művészeti hátországát

Kedves Facebook Közösség! Egy játékra hívlak titeket! Szeretném, ha elküldenétek nekem tíz olyan magyar művész nevét, aki a Fidesz-KDNP holdudvarához tartozik, nincs még hatvanéves, és komoly hazai és nemzetközi reputációval bír

– írta kedd reggel Facebook-oldalán Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező.

Hozzátette, a Kossuth-díj nem ér, mert az csak egy adomány, amit a mindenkori kormány ad a kegyeltjeinek. Olyan neveket szeretne, akik ismertek és elismertek, akik a követői szerint az adott művészeti terület kiemelkedő alkotói.

Olyanok sem érnek, akik ugyan nem kormánykritikusak, de nem is támogatják a kormányt. Olyanok érdekelnének, akik legalább egyszer már lenyilatkozták, hogy ez a mostani a létező világok legjobbika, és ezzel együtt komolyan vehető életművel vagy legalább egy határokon átívelő alkotással rendelkeznek. Tehát művész, nem egyszer használatos popsztár vagy giccshuszár, hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős, és a jelenlegi kormány feltétlen híve vagy minimum támogatója

– ismertette a játékszabályokat.

Nagy Ervin: Bevezethetjük a zaklatóegyházak fogalmát is, nem?
A színész olyan mély sértésként éli meg, hogy a Gothár-ügy miatt a kormányoldal a Katona József Színház egész társulatát megbélyegzi, hogy azt sosem fogja nekik elfelejteni.

Közölte azt is, a nevekről természetesen nyilvános vitát folytatnak, és ha összeáll a lista, akkor kihirdetik.

Lehet, hogy valóban van komolyan vehető művészeti hátországa Orbán Viktornak, és akkor mégiscsak fontos, hogy csilliárdokkal legyen kistafírozva. Fontos, hogy tudjuk, kik azok a magyar művészek, akik eddig nem jutottak szóhoz, akiket a nemzeti kultúráért aggódó hatalom teljesen megérdemelten végre piedesztálra emel. Tíz nevet keresek! Segítsetek!

– írta a posztban.

Pintér Béla: Fideszesek, megijedtetek, hogy bűnhődni fogtok?
A rendező szerint belátták: a jó színház kritikus, mert amelyik nem, az kurva unalmas és hazug. Vagy csak nem akarják a pokolban Balázs Pétert nézni.

Update: Nem sokkal később Schilling Árpád törölte a posztját, amiben tíz nemzetközileg elismert és a kormányt nyíltan támogató művészt keresett.

Be kellett látnom, hogy ez az út nem célravezető, könnyen személyeskedésbe és alpári trollkodásba fordul.

Ezzel együtt mégis fontosnak tartom, hogy lássuk, a rendszer nem működhet azok nélkül, akik korlátlanul gyűjtik be a javakat, és érzéketlenül nézik a többiek megaláztatásait. Listák igenis léteznek. A köztévében, a rádióban, az újságokban, a pályázatok ügyében döntő és a kitüntetéseket kiutaló bizottságokban, a közpénz felett őrködők hivatalaiban

– írta az új bejegyzésében.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.