Kultúra

Nácik által elrabolt festményt azonosítottak Münchenben

Nácik által elrabolt expresszionista vízfestményt azonosított egy müncheni aukciósház, a képet visszajuttatták a szász-anhalti Halle szépművészeti múzeumába. A müncheni Ketterer Kunst aukciósház szerdai bejelentése szerint a festményt, Christian Rohlfs egy fatörzsről készített tanulmányát (Studie nach einem Baumstamm) 1937-ben szállították el a nácik által „elfajzott művészetnek” tartott művek elleni kampány keretében a hallei városi múzeumból.

Amint a mű eredetére fény derült, a Ketterer szakértői úgy döntöttek, a tervekkel ellentétben nem bocsátják aukcióra a képet. Művészettörténészek szerint Rohlfs (1849-1938) 1911 körül, bajorországi tartózkodása idején alkotta a vízfestményt. A hallei Museum für Kunst und Kunstgewerbe 1914-ben szerezte be a képet három másik akvarellel együtt, kettőt közülük továbbra sem találnak.

A Ketterer közleménye alapján 1940-ben Hildebrand Gurlitt műkereskedő vásárolta meg a vízfestményt, ezután nem tudni, mi történt vele, elveszettnek hitték. A kép az utóbbi évtizedekben magángyűjteményben volt, a múzeum innen vásárolta meg „méltányos áron”.

(MTI)

Kiemelt kép:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.