Kultúra

Gyújtogattak a rajongók a Slipknot mexikói koncertjén

Az Index szúrta ki, hogy elmaradt Mexikóvárosban a Slipknot és az Evanescence koncertje a hétvégén, mivel a közönség gyújtogatni, illetve törni-zúzni kezdett. A Knotfest nevű rendezvényre szervezett fellépésnél szabadult el a pokol, miután a rajongók áttörték a kordonokat, sőt, a színpadra is feljutottak.

Az Evanescence a Slipknot előtt játszott volna, már kipakoltak, és többen megrongálták a dobfelszerelésüket is. A videó körbement az interneten, amin látszik, hogy felgyújtották a hangszert.

Biztonság, a rajongóink és a többi zenekar biztonsága az első. Nagyon sajnáljuk, és reméljük, megértitek. Ha bárkivel történt volna valami, azt sose bocsájtjuk meg magunknak. Még annyi, hogy ha meg tudtuk volna javítani a kordont, felléptünk volna. Tényleg reméljük, hogy megértitek, és minél előbb igyekszünk mindenkit kárpótolni

– írta a Slipknot a közleményében. A Twitteren a bejegyzés alatt azonban látni, hogy nem az ő elmaradt koncertjük volt az egyetlen balhé szombat este. Egy beszámoló szerint az este egy pontján jegy nélkül lehetett belépni, és fegyveres rablások történtek, illetve a karszalagokra rakott pénzzel szintén probléma adódott.

A Slipknot másnap a közeli  ForceFesten játszott, de az ő felszerelésük egy része is rongálódott, így nem tudtak rendesen fellépni.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik