Kultúra

A Massive Attack a saját ökológiai lábnyomát vizsgálja

A bristoli származású zenekar a Manchesteri Egyetem klímakutatóival fogott össze, hogy megvizsgálják a zeneipar hatását a környezetre. Céljuk az, hogy információval és iránymutatással szolgáljanak a szélesebb zeneipar számára arról, hogyan csökkentsék a negatív környezeti hatásokat az egyre nagyobb klímavészhelyzet közepette.

A Massive Attack közleménye szerint évek óta nemzetközi turnékat folytató zenekarként aggódnak ökológiai lábnyomuk miatt. Ezért megbízták a Manchesteri Egyetem tudósok, közgazdászok, mérnökök és társadalomkutatók alkotta Tyndall Klímakutató Intézetét, hogy térképezze fel a turnék szénlábnyomát és mutasson be olyan opciókat, amelyek révén az jelentősen csökkenthető.

Chris Jones, a Tyndall Klímakutató Intézet munkatársa elmondta, minden iparágnak más-más mértékű a széndioxid-kibocsátása. Szükségünk van ilyen együttműködésekre, hogy átfogóan tudjuk vizsgálni a széndioxid-kibocsátás csökkentésének lehetőségeit”.

A kutatók adatokat gyűjtenek a Massive Attack turnéi során a zenekar utaztatásáról, a produkcióról, a közönség utazásáról és a koncertek helyszíni hatásairól.

(MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik