Kultúra

John Turturro főszereplésével készült sorozat A rózsa nevéből

Sorozat készítettek Umberto Eco A rózsa neve című, 1980-ban megjelent regényéből, mely november 20-tól a Telekom MoziKlubban lesz látható, majd december 20-tól a telekomos szolgáltatásra nem előfizetők is láthatják a Filmcafén.

A 8 részes, francia-olasz-német koprodukcióban készült sorozat 1327-ben játszódik egy észak-itáliai bencés kolostorban, ahova Baskerville-i Vilmos (John Turturro) és kísérője, Adso von Melk (Damian Hardung) egy egyházi béketárgyalás ügyében érkeznek. Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, titokzatos gyilkosságok egész sora bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. Vilmos és Adso nyomozni kezdenek, közben a kegyetlen inkvizítor, Bernard Gui (Rupert Everett) a nyomukban van, mindenkit üldöz, aki a pápát kritizálja. Célja a ferences rend felszámolása, így első számú célpontja Baskerville-i Vilmos.

A rózsa neve nagyszerű könyv: magában foglal egy thrillert, amelyet Annaud filmje elmesél, ám tartalmaz filozófiai vitát, a vallás és a hatalom viszonyáról, a szeretetről, a nőkről, az életről szóló fejtegetéseket is. Amire egy kétórás filmben nincs idő, mi elmondhattuk

– nyilatkozta a rendező.

A 25 millió euróból (8 milliárd forint) angol nyelven, javarészt a római Cinecittában forgatott sorozat főszereplője, Turturro elmondta, hogy inkább nem is nézte meg Jean-Jacques Annaud 1986-ban készült fimjét, hogy a nagy előd ne befolyásolhassa. A széria első forgatókönyvvázlatát egyébként a producerek szerint még Umberto Eco is látta, és jóvá is hagyta 2016-ban bekövetkezett halála előtt.

(MTI)

Kiemelt kép: 11 MARZO FILM/PALOMAR / PHOTO12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik