Kultúra

Meghalt Vojtěch Jasný, a hatvanas évek cseh filmes újhullám rendezője

Az MTI tudósítása szerint november 15-én pénteken 93 éves korában meghalt Vojtěch Jasný, a hatvanas évek cseh filmes újhullámának tagja. A rendező Jó földijeim című alkotását 1969-ben a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazták.

Vojtěch Jasný az ötvenes években forgatta első filmjeit Karel Kachinával, majd az Amikor jön a macska című 1963-as alkotását a zsűri különdíjjal honorálta Cannes-ban. A szintén díjazott Jó földijeimet Csehszlovákiában betiltották, és csak a kommunista rendszer bukása, 1989 után sugározták. Mindeközben a rendezőnek el kellett hagynia az országot: Nyugat-Németországba emigrált, ahol tévécsatornáknál dolgozott. Később Amerikába költözött, majd a prágai bársonyos forradalom után kezdett hazajárni, és élete utolsó tíz évében Csehország keleti részén, Moráviában élt. Utolsó filmjét Návrat ztraceného ráje (Visszatérés a Paradicsomba) címmel 1999-ben mutatta be.

Az 1925-ben született Jasný a második világháború alatt csatlakozott az antifasiszta ellenálláshoz, brit kém lett, a filmes beállítottságát pedig apjától kapta, aki az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg. Vojtěch Jasný Steven Spielberg egyik projektjében, a Megtört csendben is részt vett a kétezres évek elején, ami a holokauszttúlélők visszaemlékezéseit örökítette meg.

Kiemelt kép: Scott Gries / Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik