Kultúra

Szilágyi János nem akart kommunista lenni

Szilágyi JánosFelforgatók című podcastben mesélt arról, hogy szülei intézetbe adták őt és testvéreit apja, Szilágyi Pál külföldi megbízása miatt, aki fontos pozíciót töltött be a rendszerváltás előtt az állampártban.

Kiküldték Argentínába egy kereskedelmi kirendeltség vezetőjének, és felajánlotta, hogy nem viszi ki a gyerekeket, nem is kéri, hogy vihesse, nehogy az a gyanú merüljön fel, hogy ő esetleg disszidálni akar. Én ezt máig nem tudom felfogni, hogy a három gyerekem évekre otthagyjam és berakjam különböző intézetekbe

– mondta el Szilágyi, aki később kérdőre vonta édesanyját, miért döntöttek így, aki nem tudott elég erős lenni, hogy szembemenjen az apjával.

Lelkiismeret-furdalása volt, mert ugye apám javasolta vagy kérte vagy parancsolta vagy mondta anyámnak, hogy nem visszük a gyerekeket. Anyám meg nem mert ellenállni vagy nem akart, vagy nem tudott. De ő teljesen megértette, amikor elmondtam neki, hogy én ezt a saját gyerekeimmel kapcsolatban egyszerűen nem tudom elképzelni.

Szilágyi arról is mesélt, hogy talán éppen a történtek miatt mindig is lázadni próbált. Az apjának is megmondta, hogy nem akar kommunista lenni.

Beszélgettünk, ő mondta nekem, hogy Jánoskám így, meg úgy, mire én közöltem, hogy apu, én nem akarok kommunista lenni. Erre kaptam tőle egy pofont.

(Blikk)

Kiemelt kép: Hír TV / Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik