Kultúra

Radikálisan átalakítják a Filmalapot

Nemzeti Filmintézet néven jön létre 2020. január 1-től a Magyar Nemzeti Filmalap alapjaira épülő szervezet, Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kezdeményezésére. Az erről szóló törvényjavaslatot november 12-én nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek.

A közlemény szerint a Nemzeti Filmintézet célja, hogy a támogatási rendszerek egységesítése, a támogatások ésszerűbb és átlátható felhasználása révén még több sikeres, minőségi magyar alkotás készülhessen. A törvényjavaslat szerint a mozgóképipar struktúráit rendszerszinten szükséges továbbépíteni a támogató tevékenység összehangolásával intézményi szinten.

Elismerve a hazai mozgóképipar és filmkultúra megújítása során eddig elért eredményeket, tovább kívánjuk fejleszteni a magyar kultúrát és mozgóképipart. A Nemzeti Filmintézet létrehozásával az a célunk, hogy a mozis és televíziós forgalmazásra szánt alkotások támogatási rendszerének egységesítése, a támogatások észszerűbb és átlátható felhasználása révén még több sikeres, minőségi magyar alkotás készülhessen

– nyilatkozta a módosítás kapcsán Káel Csaba.

Ennek érdekében a Nemzeti Filmintézet a Televíziós Film Mecenatúra és a Televíziós Filmkollégium által ellátott támogatási feladatok jogutódja lesz. A kormánybiztos szerint az új intézmény létrehozásával kiszámítható, folyamatos munkalehetőség biztosítható a mozgóképipar szereplőinek. A párhuzamosságok kiküszöbölésével a Nemzeti Filmintézet azonos költségvetési forrásból hatékonyabb produkciós lehetőséget biztosít a magyar filmkészítőknek.

A Nemzeti Filmintézet közleményében hozzáteszi, hogy támogatói feladatai mellett a Magyar Nemzeti Filmalapban kialakított rendszert folytatva felelős lesz a közgyűjteményként működő Filmarchívum, a teljes körű utómunka-szolgáltatást nyújtó Filmlabor, a hazai és külföldi produkciókat kiszolgáló Mafilm működtetéséért, fejlesztéséért, a magyar alkotások nemzetközi értékesítéséért, a filmes szakemberképzésért, továbbá a mozgóképkultúra oktatásért.

Káel a Nemzeti Filmintézet tervei kapcsán elmondta, hogy a külföldi és a hazai produkciók hatékony kiszolgálása érdekében szükség van a hazai filmstúdiók fejlesztésére, a tervek közt szerepel a Mafilm fóti stúdiótelepének bővítése összesen 4000 négyzetméterrel.

(mnf)

Kiemelt kép: Vajda János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik