Kultúra

Arnold Schwarzenegger most már nagyon szeretne egy új Ikrek-filmet

Nagyon sok ötlete van egy második részre, ráadásul Eddie Murphy-vel.

Arnold Schwarzenegger eléggé be van táblázva, nemrég mutatták be a Terminátor: Sötét végzet című új filmjét, amiről kritikánkat ITT olvashatjátok.

Schwarzenegger vicces, de valaki végre elpusztíthatná a Terminátort
A Terminátor 6 nem lett olyan rettenetesen komolykodó, mint a Rambo 5, de így sem tud többet nyújtani a nosztalgiánál. Kritika.

A jövőben animációs sorozatban is szerepel majd szinkronmunkájával, és a Conan, a barbár folytatását is betervezték. Most a LADbible-nek beszélt arról, hogy az 1988-ban készült Ikrek című filmjét is folytatná – kvázi kampányolva az ügy mellett.

Nagyon régóta arról álmodozom, hogy kapjon egy előzményt az Ikrek, csak más néven. Lehetne hármas ikrek, és Eddie Murphy-vel, valamint Danny DeVitóval csinálnám. Az emberek meg azt mondanák, hogy itt van két fehér srác, mellettük meg egy színes bőrű. Mégis hogy lehet ez? Mi történt a spermával? Szerintem vicces lenne.

Kérdés, a stúdió mennyire gondolja komolyan Schwarzi ötletét, ugyanis hosszú évek óta felmerül a folytatás ötlete, de sem rendezőben, sem forgatókönyvben nem realizálódott még. Pedig az első film kasszasiker volt a maga 216 millió dolláros bevételével.

Kiemelt kép: Jesse Grant/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik