Kultúra

Felesége 8 évesen szeretett bele Bodrogi Gyulába

Vass Angéla a BEST magazinnak mesélt arról, hogy egészen kicsi kora óta szerelmes férjébe, Bodrogi Gyulába. Vass 8 éves volt, amikor szülei elvitték a József Attila Színházba, ott látta először színpadon Bodrogit.

Nyolcévesen teljes bizonyossággal állítottam, hogy a nálam húsz évvel idősebb sztárt nekem szánta az ég

– mondta Vass, aki később is sokat lógott osztálytársaival a színház környékén, akkoriban Bodrogi azonban még Törőcsik Mari férje volt.

Múltak az évek. Gyuszi elvált, és hamar elvette Voith Ágit. De még akkor is éreztem, hogy eljön az én időm. Mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális, az élet nem így működik.

Végül Vassnak lett igaza, aki időközben maga is családot alapított, később azonban újra belebotlott a színészbe.

Sok rendezvényen találkoztunk Gyulával […] teltek az évek, és egy magányos szilveszter hajnalán összesodort minket az élet. Beültem a Fészek Klubba, és ott volt a barátaival. Gondoltam, most vagy soha, meghívattam magam egy italra.

Még ekkor is csak baráti kapcsolat alakult ki köztük, végül 1995-ben Bodrogi felhívta Vasst, hogy hiányzik neki.

Mondtam, hogy ő is nekem. Újra szilveszter volt, ő már hatvan, én már negyven. Akkor fonódott végérvényesen össze az életünk. Megbeszéltük, hogy mostantól mi csak együtt, egymásnak élünk, és ez azóta is így van […] Állítom, ha előbb jöttünk volna össze, megöltük volna egymást a féltékenységtől.

Kép: BEST magazin

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik