Kultúra

Majka és Curtis úgy tűnik, kibékültek

Kicsivel több mint egy éve, hogy a kettejük munkakapcsolata megszakadt, mikor Majka aSzegedi Ifjúsági Napokon, a színpadon mondta el, hogy Curtisnek drogproblémái vannak, és így nem tudnak tovább együtt dolgozni. Azóta Curtis megjárta az elvonót, új életet kezdett, született egy fia, és most a Borsnak beszélt arról, hogy rendeződni látszik Majkával való kapcsolata. Bár ismét közelebb állnak egymáshoz, a rapper nem tudja elfelejteni, hogy barátja egy óriási tömeg előtt beszélt a mélypontjáról.

Az állapot, ami körülöttem uralkodott, valóban nem volt elfogadható, ebben igaza volt Majkának, de senki másra nem tartozott a problémám, amit ő ország-világ előtt kiteregetett. A barátom, szeretem, de a mai napig elítélem azt, amit tett, mert – meglehet, kellett ez a löket, hogy észbe kapjak – mindez komoly dolgokat vonhatott volna maga után, hiszen illegális dolgot műveltem

– mondta Curtis a lapnak, és hozzátette, hogy a törés ellenére ismét közelítenek egymáshoz. Közös focit szerveznek, és bár Majka még nem látta élőben barátja kisfiát, folyamatosan kapja róla a képeket, videókat. Hamarosan összehoznak egy családi találkozót. Curtis ráadásul utalt arra is, hogy elképzelhető, hogy valamikor a jövőben ismét együtt dolgozzanak.

Kiemelt kép: Instagram / Curtis4ker

Ajánlott videó

Olvasói sztorik