94. születésnapját ünnepli Fahidi Éva

Kedden ünnepli 94. születésnapját Fahidi Éva, aki a Facebookon osztott meg egy fényképet ez alkalomból.

Ha a mi gyerekünk akarsz lenni, mindig emlékezned kell arra, hogy tündérnek születtél. A tündérséget nem lehet levetni, mint a szárnyaidat. Aki tündérnek születik, annak élete végéig tündérként kell viselkednie. A neved Fahidi Éva lesz. Nem hazudhatsz, nem csaphatsz be senkit, szándékosan nem okozhatsz fájdalmat sem embernek, sem állatnak. Még a monogramod is FÉ lesz – ami kiejtve németül tündért jelent: – Születésem „igaztörténete”, A dolgok lelke

– írta a képhez Fahidi a 2005-ös, Dolgok lelke című memoárjából vett idézetet.

Fahidi Éva 1925-ben született, Debrecenben, az érettségi után zongoraművésznek készült volna. 1944-ben az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba deportálták családjával, ahonnan 20 évesen egyedül jött haza, miután 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kapott, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban, a Sóvirágban, Cuhorka Emese táncos oldalán. A darabot Szabó Réka rendezte, aki később A létezés eufóriája címmel dokumentumfilmet is készített Fahidiről.

Nagy kérdés, látunk-e jobb magyar filmet idén
A létezés eufóriája nem véletlenül nyeri sorra a díjakat. Kritika.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.