Kultúra

Milyen jó világ van, a szív kiderült, mint az ég

Odett új klipjében egy párkapcsolatot járunk körbe, a Rózsa című dalhoz készült, díjnyertes rendezők jegyezte videó a 24.hu-n látható először.

Polgár Odett idei egyetlen klubkoncertjén, november 22-én mutatja be a kislemezdalt az Akváriumban, a bulit pedig egy jótékonysági ruhavásár előzi majd meg, amelyen Odett mellett többek közt Lábas Viki, Schoblocher Barbara, Pásztor Anna, Vitáris Iván és Járai Márk ruháiból is válogathat majd a közönség. A különleges, egyedi viseletekhez nagyon olcsón lehet majd hozzájutni, a bevétel teljes egészét pedig a nulla hulladék életszemléletét képviselő Humusz Szövetségnek ajánlották fel.

A Rózsa c. dal már több mint egy éve motoszkált az énekesnő fejében, és rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt időszakban:

Először azt gondoltuk, hogy ez egy nagyon minimalista, egy szál gitáros szám lesz, aztán a tapsok, a csettintések, a gitártesten dobolás, vagyis a dal lüktetése vitté tovább a munkálatokat.

Odett és zenei producere, Toldi Miklós hosszabb időszakon át dolgozott a dalon, és ők a videoklip főszereplői is. A klipet Karsai Kata és Erdész Tamás jegyzi, akiknek a munkáját a 4. Magyar Klipszemlén is díjazták.

„A koreográfia egy párkapcsolatot szimbolizál. Megfogtuk egyes részeit, mozaikszerűen szétszórtuk a klipben, majd a végén vágatlanul, egyben is megmutattuk, ezzel is azt sugallva, hogy nehéz kívülről látni a saját történetünket, elveszünk a részletekben, így újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Majd maradunk, mert szeretünk” – mondták el a klip készítői.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.