Kultúra

A legsötétebb pillanatokban is ott van a remény – Németh Róbert albumpremier

Megjelent Németh Róbert A kibaszott végtelen űr című második szólólemeze, mely a 24.hu-n hallható először. A tizenegy számos albumon a Heaven Street Seven egykori basszusgitárosának egy nehéz életszakaszába kapunk betekintést. Az album csütörtöktől elérhető minden ismert zenei streamszolgáltatónál, és hamarosan CD-n is kapható lesz.

Ez egy nagyon személyes történetből kikerekedett lemez, ezért nem is úgy készült, mint a popzenei albumok általában, akár a három évvel ezelőtti bemutatkozás. Nem tudatos tervezés eredménye, hanem az élet hozta így, az írta meg, nemcsak a számokat, hanem azt is, ahogy a lemez összeállt. A kibaszott végtelen űr album egy meglehetősen nehéz életperiódusomat dolgozta, dolgozza fel, mondhatni terápiás célzattal. A dalszerzésben korábban sem igazán befolyásolt annak a gondolata, hogy mekkora sikere lesz annak, amit csinálok, de jelen esetben tényleg elsősorban nekem volt fontos, hogy kiküzdjem magamból ezt az albumot, persze nagyon örülök, ha másoknak is jelent majd valamit

– mondta el Németh Róbert.

A kibaszott végtelen űr meglehetősen intim témákat, a felnőtt léttanácstalanságot, zaklatottságot, a belső feszültséget vagy éppen válságot, ürességet boncolgató, személyes hangvételű album, mely a zenész szerint a debütáló, 2016-os lemeznél kiábrándultabb lelkiállapotról tanúskodik, mindeközben arra is enged következtetni, hogy a legsötétebb pillanatokban is ott van a remény.

A lemezen közreműködött Németh egykori Heaven Street Seven-ös zenekari társa, Takács Zoltán Jappán, a két instrumentális, filmzene-szerű dalban a kiscsillagos Erős Márton, a „teljes zenekaros” dalokban pedig Lázár Domokos (Esti Kornél) volt a társproducer. Rajtuk kívül is rengetegen vettek részt a lemez elkészültében: Lázár Ágoston dob, Horváth Kristóf basszusgitár (mindketten az Esti Kornél tagjai), Szalay Péter (Colorstar) és Bihari Balázs (Hippikiller) gitár, Szabó Tamás (ex-Moog, -Dope Calypso, most Maneuver Maneuver) vokál. A lemezborító – amely az Arecibói üzenet parafrázisa – a Klinik kiadós, jazzékieles Jakab Péter munkája.

Az albumon hallható dalok közül kettő, a Világvége és A táguló idő már videoklipet is kapott, utóbbihoz Gróf Balázs készített animációs klipet Németh Robi gyerekeinek rajzaiból.

A kibaszott végtelen űr lemezbemutató koncertjét november 15-én, a fővárosi TRIP hajón tartják, ahol a zenész új felállású koncertzenekara is bemutatkozik: Lázár Domokos (gitár) mellett Michael Zwecker (dob, ex-Kispál és a Borz, -The Poster Boy, Kommensee) és Kalmár Tibor (basszusgitár, Anton Vezuv) működik közre.

Kiemelt kép: Jakab Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.