Kultúra

Gerendai Károly elmondta, mit tenne Karácsony Gergely helyében

Ha én lennék a főnök, megpróbálnám fölszámolni azt az áldatlan helyzetet, hogy 23 város működik a fővároson belül, ezért a közös érdek néha az egyéni érdekek mögé szorul a teendők sorában

– nyilatkozta Gerendai Károly a Fedél Nélkül csütörtökön megjelenő, „népszabis” különszámának még az önkormányzati választás előtt. A lap ezt a körkérdést tette fel, melyre Nyáry Krisztián és Alfödi Róbert mellett a Sziget alapítója is válaszolt.

Budapest tényleg egyre menőbb helynek számít az egész világon, amit imádnak a turisták és az itt élő külföldiek. De a benne élő magyarok közül sokan nem örülnek ennek, csak panaszkodnak miatta. Nem mondom, valóban akadnak orvoslandó problémák sok turista miatt, de szerintem sokkal több előnyünk származik belőlük. Például jelentős részben a külföldi vendégek tartják el a színvonalasabb budapesti vendéglátóhelyeket vagy a fürdőktől a jobb boltokon át a múzeumokig egy csomó olyan helyet, amely nélkül a fővárosiak is szegényebbek lennének

– mondta Gerendai.

(Index)

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.