Kultúra

A hely, ahol Aretha Franklin és a zombik összetalálkoznak

Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című filmjével nyílik meg a 26. Titanic Filmfesztivál, amelyet idén két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben rendeznek meg október 21. és 26. között – közölte pénteken Horváth György fesztiváligazgató az MTI-vel.

A nagyvászon bűvöletében

– ezt a mottót választotta idén a fesztivál, amelynek programja nemzetközi sztárparádét ígér. A sor Jim Jarmusch-sal kezdődik, akinek új alkotása az elmúlt években mindig a Titanicon volt először látható Magyarországon.

Az október 22-i magyar gálaesten az elsőfilmes Szőcs Petra Déva című alkotását vetítik az Urániában. Juliette Binoche és Francois Civil a főszereplői a Szerelemre kattintva című romantikus francia filmnek, melynek bemutatójára október 24-én és 26-án a film rendezője, Safy Nebbou is ellátogat.

A fesztiváligazgató kiemelte: a mustra igazi különlegessége lesz, hogy a közönség megtekinthet néhány részletet Lichter Péter A horror filozófiája című most készülő filmjéből egy kiegészítő előadás keretében október 21-én 18.00 órától a Francia Intézetben.

A fesztivál 17 alkotást mutat be, és mint az 1993-as induláskor, most sincs szekcióba rendezés, tematikus tagolás vagy verseny.

Ezt vezérelheti az ‘önkéntes egyszerűség’ elve is, elsődlegesen mégis az állami támogatások elmaradása miatti kényszerűség

– mondta el Horváth György.

A programban a dokumentumfilmek, mint az Aretha Franklin csodálatos koncertjét 5 kamerával megörökítő Amazing Grace – a szeretet hangján, a PJ Harvey utazásai inspirálta A Dog Called Money, vagy az öko-filozófiai kérdéseket felvető Állattá válni egy válogatásban szerepelnek az elmúlt hónapok olyan nagy fesztiválsikereivel, mint a finn Aurora és A kutyák nem viselnek nadrágot vagy az 56 jelenetből álló izlandi film, az Echo.

A Titanic az Edward Norton rendezésében és főszereplésével forgatott Árva Brooklyn premier előtti vetítésével zárul október 27-én.

A teljes program itt érhető el.

Kiemelt kép: 40 ACRES & A MULE FILMWORKS / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik