Kultúra

Frei Tamás: Nagyon zavar az a fajta indulat, ami mindkét oldalon tapasztalható Magyarországon

Frei Tamással is olvasható interjú a BEST magazin új számában. A jelenleg Firenzében tartózkodó Frei imádja az olasz várost, ahol van egy kis lakása is. Azonban a négylaki életet élő újságíró a legtöbb idejét, négy hónapot Magyarországon tölt egy évben, ahol azt mondja, igencsak megfogyatkozott barátai száma.

Egyrészt sok minden elhal a távolság miatt, de emellett aki csak ott él, az másfajta szellemi utat jár be, mint én, ebből kifolyólag egyre kevésbé értjük egymást. Nagyon zavar az a fajta indulat, hevesség és háborús szellem, ami mindkét oldalon tapasztalható Magyarországon. Ennél én már nyugodtabban élek, és nem akarok ilyesmikről hallani a a vacsoraasztalnál. Azok a barátaim és ismerőseim maradnak meg, akik akik nem ezen görcsölnek, hanem érdekes életet élnek, dolgoznak, járják és értik is a világot. Nem sznobok, nem játsszák meg magukat. Amikor hazamegyek, ez üt meg

– mondta.

Frei azt szeretné, ha gyerekei is jól éreznék magukat, bárhol is vannak a világban és hogy megtalálják a saját szenvedélyüket.

Az a célom, hogy olyan gyerekeim legyenek, akik vasárnap este soha ne mondják azt, hogy basszus, holnap már megint hétfő van. Én sosem mondom ezt, ezért élvezem nagyon az életemet, pánikolok is attól, hogy fogy.

Kép: Best magazin

Kiemelt kép:Frei Tamás hivatalos oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik