Kultúra

A mai fiatalok fantáziájának semmi sem szab határt

Október 10-én mutatják be Hartung Attila első nagyjátékfilmjét, a Z-generációról szóló FOMO-t. A film főcímdala, a Henri Gonzo által írt Jeopardy és az ahhoz készült klip a 24.hu-n látható először. A klip jeleneteit a Budapest Park különböző helyszínein forgatták, a film főszereplői és a Fran Palermo tagjainak szereplésével.

A Budapest Park filmezési szempontból sok, különféle hangulattal rendelkezik. Bizonyos részeiben alternatív, más részeiben modern hangulatú és ezek között az eltérő világok között nagyon könnyen meg tudtuk találni a minket érdeklő motívumokat. Nem akartunk a filmhez nagyon szorosan kapcsolódó klipet készíteni, de utalni szerettünk volna az eddigi közös munkánkra. Itt inkább a zenére és Henrire akartuk helyezni a főbb hangsúlyt a „bulivilág” mellett

– mondta el a klipről Hartung.

A FOMO története szerint a gimnazista Gergőt és barátait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy idő után aztán eldurvul a helyzet, egy rosszul sikerült házibulis kihívás után pedig elszabadul a pokol a fiúk életében. A film főbb szereplői Yorgos Goletsas, a Deep Glaze frontembere, László Panna, Csipesz, a youtuber és Stohl András.

A Jeopardy a Demons On The Beach című számuk után újabb ízelítőt ad a Fran Palermo készülő nagylemezéről. A zenekar 2016-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, 2017-ben pedig Bonerider című EP-jükkel. Következő budapesti koncertjük szeptember 12-én, Budapest Parkban tartják, ahol a Middlemist Reddel közös produkciójukkal állnak színpadra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik