Kultúra

Meghalt Kara Tünde

A színésznő 45 éves volt.

Hosszú betegség után pénteken meghalt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színésznője, számol be a behir.hu. A Jászai-díjas színésznő 45 éves volt, és már évek óta súlyos beteg: 2015 júniusában egy próbán leállt a szíve, újra kellett éleszteni, ami sikerült ugyan, ám a színésznő kómába esett. Két hét után felébredt ugyan, és nem sokkal később el is hagyhatta az intenzív osztályt, de igazán jól nem lett.

Hogy támogassák társulatuk tagját, a színház 2016-ban jótékonysági estet szervezett, de hiába minden támogatás, Kara Tünde érdemben nem javult, és ez év szeptember 6-án a kórházban elhunyt. A színésznő Budapesten született, de sikerei a békéscsabai színházhoz kötődnek, egyebek mellett 2013-ban Jászai Mari-díjat is kapott.

Kiemelt kép: Jókai Színház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik