Kultúra

Filmet készítenek Václav Havel ellenzéki éveiről

Játékfilmet forgatnak Václav Havel volt cseh államfő és drámaíró szocialista rendszerbeli ellenzéki tevékenységéről, közölte pénteken a prágai Bontonfilm társaság, amely megszerezte a Havel munkacímet viselő alkotás forgalmazói jogait.

Az első felvételeket jelképesen augusztus közepén, Csehszlovákia 1968. augusztus 20-i megszállásának évfordulója előestéjén készítették. Az utolsó felvételeket novemberben, az 1989-es bársonyos forradalom kitörésének évfordulója körüli napokban tervezik elkészíteni.

A film története 1968 augusztusában kezdődik, amikor a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei megszállták Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a prágai tavaszként híressé vált reformfolyamatnak. Az első képek egy színházi premierről és az azt követő fogadásról szólnak, amelyen megjelennek a főszereplők. A cselekmény az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás idején ér véget, amikor a korábbi ellenzéki aktivistából csehszlovák köztársasági elnök lett. A film lényegében azt fogja bemutatni, hogyan lett az emberi jogi harcosból hivatásos politikus.

Václav Havel szerepét Viktor Dvorák cseh színész fogja alakítani. Slávek Horák rendező elmondta, hogy a film elsősorban a szereplők életét, jellemét és kapcsolatait fogja bemutatni, a történelmi korszak csak ennek háttérét adja.

A film bemutatóját 2020 nyarára tervezik.

(MTI)

Kiemelt kép: Miroslav Zaj /CORBIS/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik