Kultúra

Jön a Drága örökösök harmadik évada

Az őszre várt premierdátum előtt jóval, már augusztus 12-én elindult a Drága örökösök második évada az RTL Klubon, mely jó nézettséggel fut hétköznap esténként. A SorozatWiki azt írja, hogy szerdán, a Nagy Kreatív Márkanap konferencián Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy 2020-ban biztosan érkezik a sorozat 3. évada is.

Kolosi emellett azt is elmondta, hogy három új, magyar fejlesztésű sorozat is érkezik jövőre a csatornára. Ezekből egy napi széria lesz, kettő pedig hetente jelentkező.

A Paprika Studios gyártásában, 2020-ban érkező Bátrak földje című kosztümös telenovella 80 epizódos lesz, producere pedig Ondruss Ilona lesz, aki korábban az Oltári csajokon dolgozott, most a Barátok közt új kreatív producere.

Az Apatigris című dramedyt a Bátrak földjéhez hasonlóan a Paprika Studios gyártja. A történet főszereplője a három lányát egyedül felnevelő, 52 éves Péter. Most, hogy Vivien, Laura és Szandra kirepülnek a családi fészekből, apjuk is párkeresésbe kezd. A heti szériaként érkező Apatigris első évada vicces és drámaibb jeleneteket ígér, a sztori pedig meglepő fordulatokat, hiszen a lányok egyesével kezdenek majd el csalódásaik miatt visszaköltözni Péterhez. A főbb szerepekben Scherer Péter, Gryllus Dorka, Haumann Péter, Michl Juli és Rujder Vivien lesznek láthatóak. Az első szezon 8 részes lesz, közel 50 perces epizódokból áll majd, rendezője Kovács Dániel Richárd, forgatókönyvírója Köbli Norbert.

Szintén érkezik jövőre a Mellékhatás is, melynek témája a béranya program lesz, a történet középpontjában pedig egy meddő család áll. A sorozat a Válótársak és A Tanár két fő készítőjéhez, Kovács Dániel Richárd rendezőhöz és Herman Péter kreatív producerhez köthető. A főbb szereplőket Nagy Zsolt, Adorjáni Bálint, Tenki Réka, Borbély Alexandra és Sztarenki Dóra alakítják.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik