Kultúra

Emlékkoncertet tartanak Avicii tiszteletére

Nagyszabású koncertet tartanak Tim Bergling, művésznevén Avicii emlékére december 5-én Stockholmban. A Variety azt írja, hogy az eseményen 30 dal hangzik majd el, a 19 fellépő között pedig olyan nevek vannak, mint David Guetta, Dimitri Vegas, Adam Lambert és Rita Ora.

Az eseményt a Bergling szülei által létrehozott alapítvány szervezi, mely elsősorban olyan személyek és szervezetek támogatására összpontosít, melyek a mentális betegségek és az öngyilkosság megelőzésének területén tevékenykednek. A koncert ezekre a problémákra szeretné felhívni a figyelmet, a befolyó összeggel pedig a mentális egészséggel és az öngyilkosság megelőzésével foglalkozó szervezeteket támogatják.

Hálásak vagyunk, hogy a barátai, a producerek és művésztársai is eljönnek Stockholmba segítséget nyújtani. Mindannyian őszinte érdeklődésüket fejezték ki a mentális betegségek elhatalmasodásának megfékezésére tett erőfeszítések iránt, és támogatást nyújtottak a Tim Bergling Alapítvánnyal folytatott munkánkhoz. Nagyon várjuk ezt az estét, amely kiindulópontként szolgál majd az alapítvány jövőbeni munkájához

– nyilatkozta Klas Bergling, Avicii édesapja.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: MIKE LAWRIE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik