Kultúra

Megszólalt a József nádor téri porcelánfa tervezője

Az elmúlt napokban kisebb vihart kavart a Facebookon az a Herendi-porcelánból készült fa, amelyet Budapesten a felújított – és így az eddigi nagy, élő fáktól megszabadított – József nádor téren állítottak fel.

Meixner-Hegyi Etelka, a porcelánfa tervezője saját FB-oldalán igyekezett tisztázni a helyzetet.

Mint írja,

A porcelánfa tervei a 2. Gyurcsány kormány idején készültek 2008-ban. Már akkor is az szerepelt a briefben hogy LEGYEN ERŐS REKLÁMHORDOZÓ, mely a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájának tudásvagyonát mutatja be egy fontos közlekedési csomópontban. (Veszprém Aréna )

Aztán változott a terv.

Az adott legújabb példány valóban ide KÉSZÜLT, viszont nem most és nem ide TERVEZTÉK, ráadásul szándékoltan festetlenül tehát NEM ÍGY. Rendeltetése tehát az volt, hogy a nyugatról (Győr felől) érkező forgalmat Herend felé irányítsa.

Azt írja:

Mint azt egy korábbi interjúban el is meséltem, a végső forma erősen aláment a funkciónak, az eredeti terveket az akkori Képző és Iparművészeti Lektorátus javaslatára jóval robosztusabbra és szimmetrikusra módosítottuk, mondván erős szélnek és középrecsúszó kamionoknak kell ellenállnia.

Szóval azt látom, hogy ebben a helyzetben (is) leginkább a szerencsétlen kontextus és az érzelmi projekciók számítanak sok összemosott, kitalált részlettel. (Ami teljesen érthető, a kivágott fákat természetesen még ennél is jobban sajnálom. )

A megújult József nádor térről és a porcelánfa terveiről, azok módosulásáról egy nemrégi cikkünkben olvashat bővebben.

A tervező posztja pedig itt:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.