Kultúra

Fenyő Miklós a színpadon emlékezik meg Szaxi Maxiról

Múlt héten írtuk meg, hogy elhunyt Fekete Gyula, a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa és énekese, művésznevén Szaxi Maxi. A Blikk híre szerint a Hungária együttes egykori frontembere, Fenyő Miklós különleges megemlékezést tervez szombat esti nagykoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Miklós nemcsak a kötelességének érzi, hanem a lehető legtermészetesebb gesztusnak tartja, hogy az immár hagyományosnak mondható, augusztus végi, fővárosi nagykoncertjén megemlékezzen Gyuláról, ahogy azt tette korábban is, amikor közeli zenészbarátja távozott az égi zenekarba. Meghitt hangulatban szeretné megidézni ennek a páratlan embernek az emlékét. A többi maradjon meglepetés

– mondta el a lapnak Környei Attila, Fenyő Miklós menedzsere.

Együtt sírtunk, együtt nevettünk. Szaxin, gitáron, zongorán és minden más hangszeren is virtuóz voltál. Mindig tudtam és értékeltem, valahányszor visszahívtalak. Csakúgy, mint a közönség számtalanszor visszázott. Ezt adtad mindannyiunknak. Ha tehetném, újra visszahívnálak. Isten áldjon. Béke Veled, Gyula!

– búcsúzott Facebook-oldalán Fenyő Szaxi Maxitól.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik