Kultúra

20 év után megváltozik a Barátok közt vetítési rendje

A SorozatWiki írta meg, hogy az RTL Klub őszi műsorrendre váltásával, szeptember 2-től megváltozik a Barátok közt vetítési időpontja: a főműsoridő csúcsa helyett (este 11-ig tart hivatalosan a főműsoridő) után késő délután és késő este lesz látható a sorozat csatornán. A friss részek elsőként hétköznap délutánonként negyed 6 körül, az RTL Híradó előtt kerülnek képernyőre. Ezeket az epizódokat azonban késő este, negyed 11 körül is levetítik. Így 20 év után megváltozik a sorozat vetítései rendje, mely kedvez a korán és későn tévézőknek is – írja a lap.

A Barátok közt délutáni és esti vetítési között az RTL Híradó mellett marad a nagyjából 1 óra hosszú Fókusz és a Drága örökösök. A csatorna szeptember 1-én, vasárnap este induló új realityje, a Love Island pedig a héten minden este 9 körül lesz látható az RTL Klubon. A csatorna kommunikációs igazgatósága megerősítette a SorozatWiki információit.

Szabó Péter a Barátok közt kommunikációs koordinátora elmondta a 24.hu-nak, hogy a részek viszont valamivel hosszabbak lesznek, az eddigi 24 perc helyett körülbelül félórásra nyúlnak az epizódok. Illetve Szabó hozzátette azt is, hogy nagyjából másfél éve előfordult már, hogy később, 22.15-kor kezdődött a napi sorozat, azzal a különbséggel, hogy akkor nem egy ismétlés ment le esténként.

Az Index megkereste a RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatóságát is, ahol elmondták, hogy megváltoztak a tartalomfogyasztási szokások, az RTL Moston bárki visszanézheti a Barátok köztöt. A rajongói bázis azonban nehezebben alkalmazkodik a digitális tévézéshez, így kétszer is műsorra tűzik a sorozatot. Ráadásul szerintük a Love Island sokkal jobban illik a Drága örökösök után.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik