Kultúra

A 93 éves holokauszttúlélő és táncos dokumentumfilmje jutott ki egy nemzetközi fesztiválra

Fahidi Évával még tavaly decemberben interjúztunk, mielőtt megjelent volna a második könyve. A több mint kilencvenéves táncos/írónő tizennyolc évesen került Auschwitzba, és a történetéről hosszú évtizedeken át hallgatott. Az emlékeit a Sóvirág című előadásban táncolta ki magából a majdnem harminc évvel fiatalabb Cuhorka Emese és a Tünet Együttes segítségével.

Fahidi Éva: A lágerben is táncoltam, a gránátok között
18 évesen került Auschwitzba, ahonnan egyedül ő jött haza élve a családjából. Az ott történtekről csaknem hatvan éven át hallgatott, aztán átszakadt a gát: ma már nemcsak beszéddel, de tánclépésekkel is oldja a traumát.

A rendező, Szabó Réka a próbafolyamatok alatt forgatott is a táncosokkal, és ebből készült egy egész estés dokumentumfilm. A létezés eufóriája az augusztus 9-én kezdődő locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjában lesz először látható, aztán szeptemberben a hazai mozik is vetítik.

Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a kilencvenéves holokauszt-túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel hatvan évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a huszadik századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy hatvan éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről

– írta Szabó Réka a hírről szóló közleményben.

A rendező mindig is kortárs tánccal foglalkozott, emellett pedig az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, ami a Sóvirágot is színpadra vitte. A létezés eufóriája Szabó Réka első egész estés doksija, de korábban két rövidfilmet (Árnyékfilm, Gyászfilm) is rendezett. Az alkotás a Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány, a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és rengeteg magánszemély támogatásával készült.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik