Kultúra

Megvannak az idei Színikritikusok díja jelöltjei

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit, írja a szinhaz.org. Idén huszonkét színikritikus vett részt a voksolásban, akik ezúttal is 15 kategóriában adták le voksaikat (kategóriánként három név található a listában). A győzteseket a Katona József Színházban tartott, szeptember 22-i gálaesten hirdetik ki.

Az életműdíjat Pogány Judit kapja, a nemrég elhunyt Radnai Annamária dramaturgi és fordítói munkássága előtt pedig posztumusz különdíjjal tisztelegnek.

Öt kategóriában várományos a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című előadása és a Radnóti Miklós Színház 10 című produkciója. A független előadások közül négy kategóriában jelölt Az Ügy, három kategóriában pedig a Megfigyelők. A Katona József Színház három előadással (A Platonov, Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében, Rozsdatemető 2.0) összesen hat kategóriában érdekelt, csakúgy, mint a Miskolci Nemzeti Színház (A velencei kalmár, Eklektikon 2048), az Örkény Színház a Patika és a Secondhand összesen négy jelölését válthatja díjra.

A díj várományosai kategóriánként, ábécésorrendben:

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg

Fábián Péter–Benkó Bence: Eklektikon 2048
Kelemen Kristóf: Megfigyelők
Székely Csaba: 10

A legjobb előadás

10 – Radnóti Színház Sebestyén Aba
A velencei kalmár – Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János
Az Ügy – Soharóza, Trafó Kortárs Művészetek Háza, CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál Halas Dóra, Nagy Fruzsina

A legjobb rendezés

10 – Radnóti Színház Sebestyén Aba
A Platonov – Katona József Színház Székely Kriszta
A velencei kalmár – Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János
Jeanne D’arc – a jelenidő vitrinében – Katona József Színház Hegymegi Máté

A legjobb zenés/szórakoztató előadás

Állami Áruház – Kecskeméti Katona József Színház Fábián Péter, Benkó Bence
Chicago – székesfehérvári Vörösmarty Színház Horváth Csaba
Valahol Európában – Szegedi Nemzeti Színház Szőcs Artur

A legjobb független színházi előadás

Az Ügy – Soharóza, Trafó Kortárs Művészetek Háza, CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál Halas Dóra, Nagy Fruzsina
csRSnyés – Hybridkult Produkció Botos Éva
Megfigyelők – Trafó Kortárs Művészetek Háza Kelemen Kristóf

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás

A boldog herceg – szombathelyi Mesebolt Bábszínház, Kőszegi Várszínház Jeles András
Coraline – Budapest Bábszínház Ascher Tamás
Lúdas Matyi – pécsi Bóbita Bábszínház Markó Róbert

A legjobb női főszereplő

Mészáros Blanka – Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében Katona József Színház
Simkó Katalin – Árvácska – Dollár Papa Gyermekei, Trafó Kortárs Művészetek Háza
Szirtes Ági –  Rozsdatemető 2.0 – Katona József Színház

A legjobb férfi főszereplő

Görög László – A velencei kalmár – Miskolci Nemzeti Színház
Kocsis Gergely – A Platonov – Katona József Színház
Ifj. Vidnyánszky Attila – A diktátor – Vígszínház

A legjobb női mellékszereplő

Csákányi Eszter – Secondhand – Örkény István Színház
Halász Judit – A vándorkutya – Vígszínház
Kerekes Éva – Patika – Örkény István Színház
Sodró Eliza – 10 – Radnóti Színház

A legjobb férfi mellékszereplő

Krisztik Csaba – Octopus avagy Szent György és a sárkány – Színház- és Filmművészeti Egyetem
Nagy Ervin – A Platonov – Katona József Színház
Znamenák István – Patika – Örkény István Színház

A legjobb díszlet

A velencei kalmár – Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi András
A vihar – Budapest Bábszínház Cziegler Balázs
Megfigyelők – Trafó Kortárs Művészetek Háza Schnábel Zita

A legjobb jelmez

Az ügy –  Soharóza, Trafó Kortárs Művészetek Háza, CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál Nagy Fruzsina
Jeanne D’arc – a jelenidő vitrinében – Katona József Színház Kálmán Eszter
Secondhand – Örkény István Színház Ignjatovic Kristina

A legjobb színházi zene

10 Radnóti Színház Cári Tibor
A VELENCEI KALMÁR Miskolci Nemzeti Színház Kovács Márton
AZ ÜGY Soharóza, Trafó Kortárs Művészetek Háza, CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál Bartha Márk, Halas Dóra

A legígéretesebb pályakezdő

Markó-Valentyik Anna
Tarnóczi Jakab
Vizi Dávid

Különdíj

A Színházi Kritikusok Céhe posztumusz különdíjat adományoz Radnai Annamáriának dramaturgi és fordítói munkásságáért.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik