Kultúra

Egy hozzá nem értő gondnok miatt fakult meg Van Gogh híres festménye

Egy hágai múzeum gondnokát bízták meg Vincent van Gogh mintegy 200 festményének, köztük a világhírű Napraforgóknak a restaurálásával a két világháború között. Jan Traas csekély hozzáértése okozhatta azt, hogy a Napraforgók című festmény Amszterdamban őrzött példánya jelentősen megfakult.

Jan Traas szerepét a van Gogh-festmények hajdani restaurálásában Ella Hendriks, az amszterdami Van Gogh Múzeum egykori kurátora fedte fel a múzeum múlt heti szimpóziumán bemutatott tanulmányában – adta hírül a The Art Newspaper című művészeti folyóirat honlapja.

Jan Traas eddig ismeretlen volt a művészettörténészek számára, mivel semmit nem jegyzett fel és nem publikált munkásságáról. 1922-ben húszévesen került a hágai Mesdag Múzeumba gondnokként. A múzeum igazgatója Willem Steenhoff, van Gogh sógornőjének, Jo van Gogh-Bognernek a jó barátja volt.

Mivel a múzeumban Traasnak kevés munka jutott, Steenhoff javasolta, hogy képezzék ki reasturátornak, és dolgozzon a van Gogh család festményein. Kezdetben csak képkereteket javított, 1925-ben azonban már kisebb munkákat is végzett a festményeken. Steenhoff kérte a Rijksmuseumot, hogy képezzék ki a férfit, de elutasították.  Ezért a művészettörténész és festőművész maga adott kisebb gyakorlati utasításokat Traasnak.  1927-ben Traast megbízták a család van Gogh-festményei egy részének, köztük a jelenleg az amszterdami Van Gogh Múzeumban lévő Napraforgóknak a restaurálásával.

Hozzálátott a csendélet teljes helyreállításához, amelynek egyebek között részét képezte a van Gogh által készített keskeny fa toldat eltávolítása, egy új vakkeret hozzáadása, a vászon megerősítése (dublírozás), megtisztítása, retusálása és a lakkozás.

A dublírozás és a lakkozás mindennapos gyakorlat volt abban az időben, de Traas ezen beavatkozása a Napraforgók megsérüléséhez vezetett. A hő és az eljárásba bevont oldószerek a színeket tompíthatják, a dublírozáshoz használt megolvadt ragasztó átszivároghat a vászonba, ezáltal a festmény elsötétedik. Ez segít megmagyarázni, miért koptak meg az amszterdami Napraforgók eredeti vibráló színei.

1927-ben Traas a bécsi Művészettörténeti Múzeumban öt hónapos ösztöndíjat kapott, ahol egyszerű javítási munkákat végezhetett. 1931-ben vették fel restaurátorként a hágai Mauritshuis múzeumba. Ő fejlesztette tudását és egészen 1962-es nyugdíjazásáig a múzeumban dolgozott. Egyik utolsó munkája Vermeer világhírű képének, a Lány gyöngy fülbevalóval című festményének restaurálása volt. 1961-ben Traas másodszor is restaurálta a Napraforgókat.

Idén a van Gogh Múzeum restaurátorai újabb helyreállító munkákat terveztek, hogy eredeti állapotába állítsák helyre, de az 1927-es és 1961-es restaurálások következményei miatt ez nem volt célszerű. A festménynek csak két részletét rekonstruálták az eredeti állapotoknak megfelelően, hogy megmutathassák, milyenek voltak az eredeti színek. Hendriks, az Amszterdami Egyetem professzora szerint Traas helyreállító munkáit a kor összefüggésében kell nézni

(MTI)

Kiemelt kép: ROBIN VAN LONKHUIJSEN / ANP / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik