Kultúra

Cserhalmi György III/III-as ügynököt alakít új filmjében

Néhány nappal ezelőtt fejeződött be Csákváron a Rododendron című kisjátékfilm forgatása. Kovács Levente és Törcsi Levente író-, rendező- és producerpáros története a rendszerváltás előtti Magyarország embertelen és tragikus világát, a besúgóhálózat aljasságát, és ezen rendszer áldozatául esett kisember sorstragédiáját ábrázolja.

A történet 1989. június 27-én, az osztrák-magyar határzár megnyitásának, a Vasfüggöny szimbolikus átvágásának napján indul. Kádár Jánost alig egy hónapja mentették fel pártelnöki tisztségéből. Az egykori állambiztonsági hatalom már régóta érzi a közelgő véget; kezdi leépíteni besúgóhálózatát. Egy magas rangú tartótiszt nagyvonalú gesztusként új identitással látja el egykori ügynökét az újrakezdés reményét kínálva számára. A bürokrácia gépezetébe azonban apró hiba csúszik: az ügynök tévedésből annak az embernek a személyazonosságát kapja, akiről korábban jelentéseket készített, mi több: egy vallatás alkalmával összevert és örökre megnyomorított.

A kisfilm a rendszerváltás hajnalán, az újjászülető Magyarország idején játszódik. Ebben a drámai, az egész nemzet sorsát meghatározó történelmi pillanatban arra kerestük a választ: vajon milyen lehetőség van az újrakezdésre – ha már a rendszer tönkretette az ember életét, és testileg-lelkileg megnyomorította?

– mondta Törcsi Levente.

A film főbb szerepeiben Cserhalmi György, Gáspár Tibor és Görög László láthatók. A Rododendron a tervek szerint szeptemberben kerül bemutatásra.

Kiemelt kép: Pesti Tamás, Törcsi Levente 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.