Kultúra

Újra Budapesten lép fel Zaz

Budapesten lép fel ismét napjaink egyik legnépszerűbb francia énekesnője, Isabelle Geffroy, művésznevén Zaz. Az énekesnő Je Veux című dalával hódította meg Európát 2010-ben, egy évvel később pedig sikerei elismeréseként megkapta az Eurosonic European Border Breakers Awardját is.

A sokak által kedvelt énekesnő zenéjében a francia sanzonok dzsesszel és könnyed gitárszólamokkal párosulnak. Sokszor olyan legendákhoz hasonlítják, mint Edith Piaf vagy Ella Fitzgerald.  Zaz, óriási hangjával, és egyedi stílusával győzi meg a közönségét, így hozva közelebb a zenét a különböző kultúrák között. A világ számos országában fellépett már, nálunk is járt korábban. Minden koncertje helyszínén kiválaszt egy civil szervezetet, amelyet támogat, Budapesten ez az Oltalom Karitatív Egyesület volt.

Zaz majdnem napra pontosan három évvel első Budapest Park-os koncertje után tér vissza a koncerthelyszínre július 21-én. Az énekesnő legnagyobb slágerei mellett nagyon friss, tavaly novemberben megjelent albumának dalait is magával hozza majd.

ZAZ 1985-től egy zeneművészeti iskolába járt Tours-ban, ahol zeneelméletet, hegedűt, zongorát, gitárt tanult és énekelt a kórusban. 1994-ben Bordeaux-ba költözött, ahol énekelni és kung-fuzni tanult, 2000-től ösztöndíjas volt a bordeaux-i CIAM zeneiskolában. Nagy hatással volt rá Vivaldi épp úgy, mint jelentős dzsesszénekesek, például Ella Fitzgerald. Utcai énekesként is gyakran dalolt. 2009-ben megnyerte a Tremplin Génération France Bleu/Réservoir-t, amivel ismertté vált.

Kiemelt kép: Peter Wafzig/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik