Kultúra

Az RTL Klub a legjobbkor húzta elő a gazdás realityjét

A Házasodna a gazda nem először megy az RTL Klubon, az első évadot Lilu vitte, és ugyanazzal a közhellyel kezdte, mint most Nádai Anikó. A rohanó világban nehezünkre esik lassítani, a telefonunkból felnézni, és így a pártalálás is körülményesebb. A nagy általánosságok után a második évad szintén vidék felé vette az irányt olyan férfiakhoz és nőkhöz, akik az Instagram helyett eldugott tanyákon vagy gazdaságokon élnek. A szombaton leadott első részben egyelőre csak a párkeresőket ismerhettük meg, és ősszel kezdődik a reality sűrűje, de nagyjából láthattuk, hogy mire számíthatunk, hiszen a castingon múlik a legtöbb. Bár a korábbi évadot kihagytuk, és a klasszikus feleség- férjkeresős valóságshow-k felett is eljárt az idő, meglepően kedves termelőket és tenyésztőket talált idén az RTL Klub.

Mielőtt azonban rátérhetnénk a Házasodna a gazda kezdeteire, nem árt visszaemlékezni, hogy milyen párkereső realityket adott nekünk a tévé. A Való világokat és Big Brothert most ne is vegyük bele a felsorolásba, ott a flört és az ármány a formátum kötelező mellékterméke. A TV2-s Nagy Ő viszont már direkt ment rá külföldön sikeres példák alapján, hogy a kétezres évek elején Noszály Sándornak, illetve Molnár Anikónak szerelmet találjanak. De most elnézve az egykori szereplőket abszolút klappol, hogy hasonló színjátékot láttunk annak idején, mint az Unreal című sorozatban (egy hasonló tévés show kulisszáit körbejáró fiktív sorozat, hogyan is működik ez az ipar, hogyan mozgatják egy zsinóron a jelentkezőket). Ezen kívül színtiszta parasztvakítás volt a kellemetlen Benkő feleséget keres és a Szerelem a legfölsőbb szinteken Nagy Alekosszal, ami még elhitette egy pillanatra az egykori valósághőssel, hogy hosszú távra tervez vele a média.

A drámákra építő műfajt egyértelműen a Viasat3 vitte a csúcsra az Éden hotellel (és ha nem vagyunk annyira szigorúak, az Aranypartot is idesorolhatjuk). A csatorna képes volt azon vékony határon egyensúlyozni, ami elválasztja a trasht az ízléstelentől. Jó volt a casting, és olyan mindennapi hősöket hagyott ránk a műsor, mint Éden/Aranypart Levi a bőröndös akciójával.

A Házasodna a gazda viszont nem illik a képletbe, legalábbis egyelőre semmiképpen sem. Bár az izgalom ősszel kezdődik és a nyáron csak a jelentkezőket várják a párkeresők mellé, azért látszik a különbség. Az a helyzet, hogy az RTL Klub pontosan tudhatta, hogy A mi kis falunk fináléja a záloga, hogy a népszerű sorozat magával rántson még pár százezer embert a reality nulladik epizódjára. Több mint másfél órásra sikerült az adás, ami túl soknak tűnik, ha végig csak magányos és összetört szíveket hallgatunk, hogy ki miért jelentkezett, és találná meg a másik felét a tévén keresztül. A közös a szereplőkben, hogy mindegyikük megállapodna, és egyikük sem a városban képzeli el a jövőt. Fix életük van a gazdáknak a nyüzsgéstől messze, úgyhogy valaki olyan kell melléjük, aki bírja a tanyasi életet a pick upokkal és traktorokkal, olykor aggregátorral.

Fotó: RTL Klub

Az az igazság, hogy könnyedén eltelt az egy óra negyven perces rész, és ebben a castingnak volt a legnagyobb és egyetlen szerepe. Olyan nyolc karaktert és történetet sikerült megtalálni, ami érdekelheti a budapesti, valamint a vidéki közönséget egyaránt. Emberi lett a bemutatkozás, és könnyedén azonosulhatott mindenki egy-egy szereplővel. Nem volt se mesterkélt se túlhúzott kereskedelmi tévés momentum, mikor az ökofarmon élő nő arról beszélt, hogyan terveztek leélni egy életet a tanyán a párjával, és hogyan tépték ki a szívét a helyéről, mikor a pasi kinézte magának az egyik fiatal vendégüket, akivel le is léptek. Úgy fogalmazott, hogy a farm tartotta életben, és a műsor szlogenjének is választhatták volna az egyik mondatát.

Mindenki születik valamire, én arra születtem, hogy a természetben éljek a virágok közt.

A fenti üzenet évről évre fontosabbá válik, ahogy egyre több embert foglalkoztat az önfenntartás és a környezettudatosság. Mintha megértünk volna egy gazdás realityre, és maximum a műsorvezetőnek, Nádai Anikónak tűnik olyan távoli életnek a gazdálkodás. Az amúgy mohácsi születésű Nádai néha tényleg idegennek hatott a nyakig saras környezetben, de be kell látnunk azt is, hogy elsőre kifejezetten szerethetően tudta levezényelni az ismerkedést. A szerkesztőkkel karöltve jól ráéreztek a szinglik jellemrajzára, és nem egy idegesítő nyomorpornó lett az eredmény. A többit meg pár hónap múlva meglátjuk.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik