Kultúra

Már nem a másnaposság a legfőbb ok, amiért beteget jelentünk a munkahelyen

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a legtöbben arra hivatkozva vesznek ki betegszabadságot, ha másnaposok. A Guardian azt írja, egy új felmérés szerint az első helyen már nem ez az ok áll. A Radio Times felmérése alapján a beteget jelentés leggyakoribb oka az lett, hogy minden ötödik brit egyben akarja megnézni a sorozata összes részét, nem pedig hétről hétre megnézni egy-egy epizódot. Sokan inkább megvárják, hogy kijöjjön az összes rész és egymás után letolják őket, ami egy egész munkanapot is kiadhat időben.

A felmérésből, melyben 5.500 embert kérdeztek meg, kiderült, hogy 18 százalékuk kifejezetten azért jelentett beteget munkahelyén, hogy egyben végignézessék kedvenc sorozaukat. A binge-watch (egyben megnézni egy TV sorozatot, nem pedig hetente) megjelenése 2013-ban jött létre, amikor a Netflix lehetővé tette a nézők számára, hogy egyszerre nézhessék meg a House of Cards (Kártyavár) című sorozatot – bár nem tudni, hogy valaki ténylegesen végignézte-e az összes epizódot egy ültő helyében.

Azóta az Orange is the New Black, a Breaking Bad (Agymenők), a Black Mirror (Fekete tükör), a Fleabag és a Killing Eve is hasonlóan járt el, mellyel, úgy tűnik, radikálisan változtatják meg a TV-nézési szokásokat. Bár annak oka, hogy az Egyesült késztetést éreznek arra, hogy naprakészek maradjanak és az utolsó tévéműsorig is fennmaradjanak akár.

A megkérdezettek 23 százaléka hazudott már arról, hogy látott egy adott műsort, azért, hgy ne lógjon ki a sorból, mivel mindenki más arról beszélt. Eközben a megkérdezettek fele azt mondta, hogy előfordult már, hogy egy ültükben végignéztek több mint nyolc órányi műsort, míg háromnegyedük azt a választ adta, hogy több mint négy órányi adást néztek meg egymás után.

A kutatók korábban megállapították, hogy ezek az emberek, akik többórányi sorozatot néznek meg egymás után,  azok között valószínűbb a szorongás, a magas stressz és a depresszió.

Az USA-ból származó streaming óriások növekedése és a hagyományos brit műsorszolgáltatók streaming és felzárkózási szolgáltatásainak elfogadása alapvetően változtatta meg a televíziózás módját. A felmérés eredményei ugyanakkor azt mutatják, hogy amíg van fogyasztója, a jó minőségű televízió mindig valami olyan lesz, amiből sosem elég…

– mondta Tim Glanfield, a RadioTimes.com szerkesztőségi igazgatója.

Kiemelt kép: MEDIA RIGHTS CAPITAL / PANIC PIC / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik