Kultúra

Négy magyar alkotás is látható a dán nemzetközi rövidfilmfesztiválon

Négy magyar alkotás, köztük Damokos Attila Charon című kísérleti kisfilmje is szerepel a nyár végi 44. Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon (OFF), melynek győztesei kvalifikálják magukat a jövő évi Oscar-mezőnybe. A  mustrára idén rekordszámú, 3264 rövid filmalkotás pályázott, melyből 121 produkciót válogattak be a versenyprogramba. A szervezők szerint annak köszönhető a nagy érdeklődés, hogy a tavalyi fesztiválon díjazott, és így az Oscarra kvalifikált ír rövidfilm, a gyermekgyilkosságot felelevenítő Detainment végül Oscar-jelölést is kapott.

Az odensei fesztivál zsűrije által kiválasztott munkák öt szekcióban versenyeznek: a fő versenyprogramban, a dán versenyprogramban, az animációs versenyben, a dokumentumfilmes mezőnyben és a fiatalok szekciójában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2014-ben végzett Damokos Attila Charon című hatperces kísérleti filmje és Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című rövidfilmje a fő versenyprogramban szerepel. Az animációs programban Buda Flóra Anna a februári Berlinalén debütált Entrópia és Tóth Luca szintén Berlinben debütált Lidérc úr című alkotását láthatja a közönség.

A fájlokat is törlöm, hogy ne tudjak hozzányúlni a filmemhez
A Berlinalén versenyző Lidérc úr rendezőjével, Tóth Lucával beszélgettünk ringó testekről és mismásoló cenzorokról.

A Charon című mitológiai thriller, melyet először az OFF nézői láthatják, történetében szereplő hidegvérű, gyönyörű nőt Cseh Anna Marie, a halálra vágyó, de abba átlépni nem elég bátor férfit pedig Derzsi János alakítja. A rendező Damokos Attila korábban elmondta, hogy a film operatőrével, Nagy Marcell-lel és többi alkotótársával három évig dolgozott a produkció megvalósításán.

A Charon egy filmnyelvi játszótér, amelyben a dramaturgia mozgatója a fényérzékeny területre beáramló fény mennyiségének folyamatos változása. Ez egy pontos matematikai rendszer, amivel nemigen próbálkoztak előttünk, ezért nagyon sokat kellett törnünk a fejünket és kísérleteznünk. Elképesztően inspiráló volt ez a játék

– mesélte a munkáról.

Az 1975-ben alapított alternatív filmfesztivál, az OFF Dánia legrégebbi filmmustrája. Az idei fesztivált augusztus 26. és szeptember 1. között rendezik meg Odensében.

(MTI)

Kiemelt kép: Vimeo / Entropia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik