Kultúra

Madonnát is zaklatta Harvey Weinstein

Az énekesnő nem kárörvendett, amikor kiderült, hogy fellépnek a producer ellen, de megkönnyebbült, hogy felelősségre vonják azt, aki évekig visszaélt hatalmával.
Korábban a témában:

Madonna szerint amikor 1991-ben együtt dolgozott Harvey Weinsteinnel, a producer szexuális ajánlatokkal zaklatta, és „átlépte a határokat”. A sztár erről a The New York Times amerikai napilapnak adott interjújában beszélt.

Hollywoodot 2017-ben megrázta Harvey Weinstein filmmogul szexuális zaklatási botránya, amely elindította a munkahelyi zaklatások elleni Time’s Up! mozgalmat. Számos színésznő vádolta meg a producert azzal, hogy hatalmával visszaélve szexuálisan zaklatta, kihasználta őket, sőt többen szexuális erőszak miatt is feljelentést tettek ellene.

Madonna a legutóbbi sztár, aki a nyilvánosság előtt beszélt a vele történtekről. „Mikor együtt dolgoztunk, Weinstein szexuálisan hihetetlenül kihívóan viselkedett” – mondta a The New York Timesnak, amely szerdán hosszú cikket szentelt a sztár pályafutásának.

A napilap cikkét idéző BBC News emlékeztetett arra, hogy a színésznő és énekesnő 1991-ben a Madonnával az ágyban című dokumentumfilm készítése során került kapcsolatba Weinsteinnel, akinek filmvállalata a produkció forgalmazója volt.

„Nős volt, és engem természetesen egyáltalán nem érdekelt” – mesélte Madonna a lapnak, hozzátéve, tisztában volt azzal, hogy Weinstein egy csomó nővel így viselkedett, akit a szakmából ismert.

„Mindannyian úgy voltunk vele: Harvey azért teheti meg, mert olyan nagy a hatalma, annyira sikeres és a filmjei olyan jól mennek, hogy mindenki vele akar dolgozni, tehát az embernek ezt el kell fogadnia” – mondta.

Weinsteint a szexuális zaklatási ügyek miatt 2017-ben kirúgták produkciós vállalatából, és New Yorkban szexuális erőszak miatt emeltek vádat ellene. Májusban stúdiója egykori alkalmazottaival és áldozataival 44 millió dollár értékű kártérítési egyezségre jutott, de a bűnügyi perének előkészítése és számos ellene indított polgári per továbbra is folyamatban van.

Madonna a The New York Times cikkében megkönnyebbülésének adott hangot, hogy a hatóságok fellépnek Weinstein ellen. „Mikor megtörtént, azt gondoltam: végre. Nem kárörvendtem, mert nem fogok örülni senkinek a veszte miatt. Szerintem az egyébként sem jó karma. De jó volt, hogy egy olyasvalakit, aki annyi éven át visszaélt a hatalmával, elővesznek és felelősségre vonnak” – mondta. (MTI, fotó: Europress – Don Emmert / AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.