Kultúra

Megérte az árát az Orbán által leleplezett akt

Baán László szerint nem sok érte a 3,5 milliárd, hiszen a Renoir-kép egy valódi remekmű.

Mint korábban megírtuk, 3,5 milliárd forintért az állam megvette a Szépművészeti Múzeumnak Pierre-Auguste Renoir Fekvő női akt című festményét, amit május 24-től lehet majd megnézni.

Az InfoRádiónak most Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója azt mondta, Nem akármilyen műről van szó, a kép megérte az árát.

ez egy kései fő műve a francia impresszionizmus egyik legnagyobb mesterének.

Renoir 1903-ban festette, pár évig nem is vált meg tőle, annyira jól sikerültnek érezte. A visszhangja is olyan jó volt, hogy csinált még két verziót, amelyek már közgyűjteményben vannak.

A Fekvő női akt már járt Budapesten. Miután a festőtőtől megvette egy műkincskereskedő, nemzetközi turnéra vitte, így érkezett hozzánk 1907-ben. Most a világ legjelentősebb műkereskedelmi galériáinak éves seregszemléjén, a maastrichti vásáron sikerült megvenni.

Baán László szerint a festményért fizetett 3,5 millárd forint nemzetközi összehasonlításban kimondottan kedvezőnek számít. 

A 3,5 milliárd forint azt jelenti, hogy az elmúlt száz évben, tehát az első világháború óta a legjelentősebb értékű egyedi szerzeménye ez a Szépművészeti Múzeumnak.

Felhívta a figyelmet, hogy korábban a Szépművészeti Múzeum „főműhiányos” volt. Ezt az űrt pótolhatja a Fekvő női akt és a két, nemrég megvett Van Dyck-festmény, de lesz folytatás is.

Baán László szerint évente kerül majd jelentős nemzetközi műkincs magyar köztulajdonba. Mint mondta, egy-egy ilyen festmény bemutatása komoly idegenforgalmat generál, vagyis  igen jövedelmező beruházásnak számít jó műkincseket megvenni.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik